IV. KÁRPÁT-MEDENCEI TÖRTÉNELMI HADIKONYHA SZEMLE ÉS FŐZELÉK FŐZŐVERSENYRE 2015. JÚLIUS 18. 08.00 – 19.00

Szent András Gyógyvizes Strand, Kemping és Ifjúsági Tábor
2015. JÚLIUS 17-19.
VERSENY KIÍRÁS

Bevezető

Minden nemzetnek csodálatos hagyományai vannak minden területen, így nekünk, magyaroknak is. Ezen a hagyományokat őrizni kell, meg kell becsülni, nem szabad a feledés homályába elbújtatni, éltetni kell. Alázattal és tisztelettel kell a múlt emlékeit védeni, mert sok olyan dolog jött létre, amikre büszkék lehetünk. Ezek közé tartozik gasztronómiai kultúránk is, melynek hagyományosan része a hadikonyha, mivel őseink elég sokat álltak harcban és a katonáknak, hogy harcolni tudjanak enni kellett. Az ország különböző tájain másként főzik vagy hívják egyes ételfajtáinkat, de az eredménye ugyan az, az üres gyomor megtöltése. Tegyünk félre minden intrikát, és közösen vigadjunk, ünnepeljünk, mert az is belefér a barátság ápolásába.

Versenykiírás

A verseny fővédnöke: Dr. Czerván György
Országgyűlési Képviselő
Kovács Magdolna
Tóalmás Polgármestere
Védnökök és támogatóink:
TóalmásiÖnkormányzata
Szent András Gyógyvizes Strand, Kemping és Ifjúsági Tábor
Kurunczi János Hús-Csarnok kft Tóalmás
Kiss Attila Tápió-Vin Kft. tulajdonosa, Tápiószentmárton
Gyolai Zoltán zöldségkereskedő, Budapest
Soós Zoltán a Soós-tészta kft tulajdonosa, Vecsés
Mándy Ferenc Koronatészta tulajdonosa, Dunakeszi
Kovács Tibor Fogaskerékgyár kft tulajdonosa, Tata
Papp Szilveszter Sportérem Kereskedelmi és Gyártó Kft., Budapest

Rendező: Szabadtűzi Lovagrend Rendvédelmi Főkapitánysága
IPA Magyar Szekció Közép-Magyarországi Szervezte
Lebonyolításért felelős: Lovasi József
IPA MSZ KMSZ elnöke
Szabadtűzi Lovagrend Rendvédelmi Főkapitánya
Vidákovics László
Szabadtüzi Lovagrend Főkincstárnoka

Rendezvény helyszíne és ideje :
Tóalmási Szent András Gyógyvizes Strand, Kemping és Ifjúsági Tábor, 2015. július 17-19.
2252, Tóalmás, Remény u.1 ( térkép a végén )

Műsorvezető : Bihari Gellért

Zsűri tagjai: a Szabadtűzi Lovagrend zsűri tagjai

A verseny jellege: szabadtűzi eszközök használatával – gáz és villany nem megengedett – készítendő ételek versenye.

Csapat összetétele:
A főzőcsapat 1 fő vezető „szakácsból” és három segítőből áll, akik részére a stand területére ingyenes belépőt biztosít a Tóalmás Község Önkormányzata.
A csapattal korlátlan létszámú segítők, látogatók jöhetnek. Részükre a területre a strandon érvényes belépődíj megfizetésével biztosított a belépés és fürdés egész a nyitvatartási idő alatt.

A verseny kategóriái:
1. Kárpát-medencei hadikonyha ételek készítése
2. Idényjellegű főzelék főzése bográcsban, a hozzá illő feltéttel
3. Otthon készített sütemények édes vagy sós, amely az idénynek megfelelő gyümölcsöt, vagy zöld félét tartalmaznak, de a helyszínen készített és megjelölt időre leadott süteménnyel is lehet nevezni.

A nevezés ételkategóriánként is leadható, de komplett menüvel is lehet jelentkezni.

Az ételek elkészítési lehetőségei: Nyílt, természetes tűzön (gáz és villany használata tilos), bográcsban, grillen, vagy tárcsán.
A nyersanyagot és a főzéshez szükséges ízesítő, kiegészítő anyagokat főzési kategóriánként minden csapat hozza magával, mert a helyszínen részükre, legfeljebb zöldségeket tudunk biztosítani – előzetes bejelentett igény alapján – térítés ellenében.

Kérjük, amennyiben lehetséges, saját eszközöket mindenki hozzon magával. Tűztálca (lemez alátét) használata kötelező, melyet a helyszínen 1.000 Ft betéti díj ellenében lehet bérelni.
Tűzifát biztosítunk!

Főzési adagszám: Nincs korlátozva, de legalább kategóriánként 10 fő részére készüljön, melyből 1 adagot a zsűrinek kell bemutatni, továbbá 3 adagot kóstolójegy ellenében a zsűriztetés előtt kell kiosztani és a jegyeket a zsűrinek bírálatra bemutatott étellel együtt le kell leadni. Az ételből a csapaton kívüli személyeknek csak kóstolójegy ellenében lehet adni. A kóstolójegyet az információnál lehet megvásárolni 300 Ft-os egység áron, melyet a csapatok ugyan ott visszaválthatnak. Minden kóstoló jegy után 100 Ft illeti a csapatot.
Mivel a rendezvény strand területén van, várható a nagyobb létszámú látogató és feltehetően az ételt megkóstolni kívánó.

A verseny napja : 2015. július 18.

Elkészítési időtartam: 0900 – 1300 óra között.

Zsűrizés: 12.30-14.00 óra között.

Elkészíthető ételek: Bármilyen, a hadi konyhára és az időszakra jellemző, nemzeti vagy tájjellegű étel különlegesség! A főzelékeknél a hagyományos és a tovább gondolt különlegességeket várjuk.

NEVEZÉS
A jelentkezési lap kitöltésével történhet. ( 1. Számú melléklet )
Nevezési határidő: Szállás igény esetén 2015. július 01-ig , anélkül 2015. július 10-ig.
E-mailben : ipajozsi@vipmail.hu, ipajozsi@gmail.com
Levélben: 2234 Maglód Wodianer u. 20
Szállásdíj előleg : 2015. 07.05. Szabadtűzi Lovagrend Kereskedelmi és Hitelbanknál vezetett
10402018-50526680-71831002
Nevezési díj: 4.000,- Ft ( 14 EURO )

Nevezési díj befizetése: Banki átutalással, vagy csekken. A bankszámlát, vagy csekket a jelentkezési lap megérkezését követően küldjük.
A nevezési díj befizetésére a helyszínen is van lehetőség.
A szervezők örömmel fogadnak minden különdíj felajánlást.

A versenyben induló főző csapatoknak egy 3×3 m nagyságú sátorhelyet és ugyan akkora előteret biztosítunk.
Igény esetén 1000 Ft bérleti díj ellenében korlátozott számban 3×3 m-es pavilont tudunk biztosítani.
Minden főzőhelyhez 1 sör asztalt és 2 db sörpadot helyezünk el.
Tűz, vagy parázsfogó tálca használata kötelező !!! Melyet a helyszínen lehet bérelni 1000 Ft letét ellenében, melyet a tálca tisztított állapotban történt leadása után visszaadunk !

Lovasi József
elnök