MEGHÍVÓ BARÁTI ÉS SPORT TALÁLKOZÓRA GÖDÖLLŐ – ISASZEG, 2015. November 27-29.

SZENT ISTVÁN EGYETEM SPORTCSARNOKA ÉS PÁLYÁJA
2015. november 28-án 09.00 órától
VERSENY KIÍRÁS

A focitorna célja, hogy lehetőséget nyújtson az IPA szellemiségének terjesztésére. Emlékezni azokra, akik lehetőséget nyújtottak nemes célok kiterjesztésébe, de sajnos már nem lehetnek itt velünk, hogy megmutassák mire képesek, ha felhangzik a „Servo per Amikeco”.
Ennek keretében az IPA Magyar Szekció több tagszervezetének tagjainak számára lehetőséget biztosítani a szabad mozgásra.
Atorna rendezőjét; INTERNATIONAL POLICE ASSOCIATION
MAGYAR SZEKCIÓ
KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE
1135 Budapest REITTER Ferenc utca 90.
www.ipa-kmsz.hu
E-mail : ipajozsi@vipmail.hu, lovasiviktor@gmail.com
Telefon : 00-36-20-9520791

A torna fővédnöke: Dr. Gémesi György Gödöllő Város Polgármestere
Dr. Simon Tamás IPA Magyar Szekció elnöke
Figler Kálmán Szent István Egyetem Kancellárja

Az védnökei, támogatói: Kovács Tibor Fogaskerékgyár tulajdonos
Dr. Székely Zsolt

A torna ideje, helye; 2015. november 28. 09.00
Gödöllő Szent István Egyetem Sporttelepe
Jó idő esetén füves pályán kialakított két pályán folyik majd a verseny, rossz idő esetén a sportcsarnokban kerül megrendezésre.

A tornán résztvevők szálláshelye :
Isaszeg Csata Vendégház és Vendéglő Rákóczi út 8.
Isaszeg Ezüstfenyő Vendégház Május 1. út 26. ( reggeli a Csata vendéglőben)

Az torna résztvevőit;
Jelentkezőm csapatok : IPA Szervezetek képviseletében, akik határidőre leadják a nevezést, illetve befizetik a részvételi díjat Csapatonként 10 fő nevezhető, A tornára maximum 12 csapat jelentkezését fogadjuk el az elhelyezési és a játék idő behatároltsága miatt.

A torna lebonyolítása, a tovább jutás és a helyezések értelmezése :

a./ az alapszakasz lebonyolítás menete :
1. A játék idő: 2×10 perc, szünet és térfél cserével játszanak a csapatok.
Rossz idő esetén a csarnokban csak egy pálya miatt 15 perc játékidővel szünet és térfél
csere nélkül zajlanak a meccsek.
2. A nevezett csapatokat csoportokba sorsoljuk. A csoporton belül mindenki játszik
mindenkivel.
3. A csoporton belüli helyezések eldöntése pont egyenlőség esetén:
1. egymás elleni eredmény
2. gólkülönbség
3. több rúgott gól
4. sorsolás (ilyen nincs, hogy kevesebb kapott gól) dönti el.

b./ a helyezések eldöntésének rendje :
A csoportmérkőzések során elért helyezések alapján az 5-6., 3-4. és az 1-2 helyért játszanak a csapatok. A helyosztók során a játékidő 2×10 perc, döntetlen esetén büntetőrúgások következnek, kivétel a döntő, ahol előbb 2×3 perc hosszabbítás, ha így sem születik döntés, akkor büntető rúgásokra kerül sor.

Az óvás lehetősége és díja

Óvást a csapat vezetője szóban és írásban az érintett mérkőzés lefújását követően, de legkésőbb a következő saját mérkőzés kezdetéig terjeszthet elő a Fegyelmi Bizottság (döntnöki testület ) valamelyik tagjánál. A szóban előterjesztett óvást írásba kell foglalni és döntést az érintett csapatokkal a következő mérkőzésükig közölni kell.
Az óvás díja : 3000 Ft ( 10 EU ), amit az óvás benyújtásával egy időbe meg kell fizetni.
Ha az óvás jogosnak bizonyul, az óvási díjat a csapat visszakapja.

A nevezés rendje

Nevezési lapon levélben, vagy e-mailbe lehet a nevezést leadni, melynek minden rovatát értelemszerűen ki kell tölteni. A nevezést az érkezés sorrendjébe regisztráljuk, és arról értesítést küldünk. A költségeknél meghatározott összegnek a nevezési lapon feltüntetett létszámmal egyezőnek kell lenni-e, ellenkező esetben nem tudunk minden szolgáltatás megfelelő módon nyújtani.

Nevezési határidő : 2015. november 10.

Az emlék torna költségei résztvevő csapatok részéről;

– csapat nevezési díj : 6.000 Ft ( 20 EURO )
– szállás költség : 5.000 Ft/fő/éj – reggelivel ( 16 EURO )
– étkezés :
november 27. péntek esti vacsora 2500 Ft/fő
november 28. szombati ebéd: előzetes jelentkezés alapján szombaton 500 Ft/fő ( 2 EU) önköltségi áron az a sportpályán ( ez nem vonatkozik az 5 éves egész rendezvényre jelentkezőkre ).

A csapatok részére a mérkőzések idején ásványvizet biztosítunk korlátozott mennyiségbe.
Továbbá büfé áll rendelkezésre önköltségi áron

A részvételi költségek befizetése : IPA Magyar Szekció Közép-Magyarországi Szervezet
UniCredit Bank 10918001-00000077-59120009 számlára

Befizetési határidő : 2015. november 15, illetve a helyszínen is lehetséges, ha ebben előzetes egyeztetés történt.
A torna díjazása

Minden csapat emléklapot kap a részvételért, valamint az 1.-6. helyezettek oklevél, az 1.-3. helyezettek serlegdíjazásba részesülnek. Az 1.-3. helyezet csapatok szalagos érmet is kapnak.
Elismerésbe részesül a legjobb kapus, legjobb mezőnyjátékos és a torna gólkirálya.
A csapatok véleménye alapján a legjobb sípmester is díjazásban részesül.

A tornával kapcsolatos egyéb rendelkezések

A torna hagyományos kispályás labdarúgó, (kézilabda játéktérnek megfelelő) műfüves borítású pályán, 5+1 fő részvételével kerül lebonyolításra. A mérkőzéseket 1 játékvezető vezeti.
A játékot 5 – ös méretű focilabdával játsszák, azt a rendezők vagy a csapatok biztosítják megegyezés szerint.

Az oldalvonalon kiment labdát földről, rúgással lehet újból játékba hozni. Az alapvonalon kiment labdát a kapus csak kézzel hozhatja játékba. A labda játékba hozatalakor (középkezdés, kirúgás, szögletrúgás, szabadrúgás) az ellenfél játékosának 5 méterre kell állnia.

Ha a kapus játék közben szerzi meg a labdát, akkor átdobhatja a felezővonalon, egyéb esetbe kidobás esetén a labdának le kell pattannia a saját térfélen. A bűntető rúgás a 7 m-ről történik.
A labda hazaadás a nagypályás szabályok szerint értendők – tehát szándékos hazaadáskor a kapus nem veheti kézbe. Becsúszás nincs, kivéve a szabad labdára történő becsúszás.
A cserezóna a felezővonaltól 3 – 3 méterre. Cserélni csak a saját térfélen lehet. A csapatok, ha lehetséges gondoskodjanak egységes számozott sport felszerelésről. A helyszínen készenlétbe lesz kétféle színű trikó a színegyezés megkülönböztetésére, amennyiben a csapatok nem tudnak magukkal hozni kétféle mezt. A kispadon a cserejátékoson kívül 2 fő vezető ülhet.

Biztonság

A játékos nem használhat olyan felszerelést, és nem viselhet semmi olyat, ami veszélyes önmagára vagy egy másik játékosra nézve (beleértve mindenfajta ékszert is).

A játékos kötelező alapfelszerelésének a következő különálló tételeket kell tartalmaznia:
• mez vagy ing – ha alá mezt visel, színének meg kell egyeznie a mez vagy ing alapszínével
• rövidnadrág – ha alá nadrágot visel, színének meg kell egyeznie a nadrág alapszínével
• harisnya, sípcsontvédő ( a sípcsontvédőt a harisnyának el kell takarnia )
• cipő: füves cipő, amely gumi stoplis cipő lehet, de nem lehet 12 stoplinál kevesebb és 1 cm-
nél magasabb a stopli méret ( rosszidő esetén teremben teremcipő, amely nem lehet stoplis)
Kapusok: a kapusoknak a többi játékosétól, és a játékvezetőjétől eltérő színű mezt kell viselniük.

Szabálysértések – Büntetések

Kiállítások: 2 perc és végleges. Az utóbbi esetben 5 perc letelte után jöhet be cserejátékos. A végleg kiállított játékos a következő mérkőzésen nem léphet pályára (a sorsolás szerinti mérkőzéseket kell figyelembe venni). Súlyosabb esetben a helyszínen a torna Fegyelmi Bizottsága ( döntnöki testület ) és a játékvezető együttesen dönt.

Az öltözet viselési szabály bármilyen megsértése esetén nem állítja meg a játékot a játékvezető. A vétkes játékost a játéktér elhagyására, felszerelésének rendbehozatalára utasíthatja.
A játékos akkor hagyja el a játékteret, amikor a labda legközelebb játékon kívülre kerül, hacsak addigra nem hozta rendbe a felszerelését. A szerelése rendbehozatala céljából a játéktérről leküldött játékos a játékvezető engedélye nélkül nem jöhet vissza a játéktérre.
A játékvezető ellenőrzi, hogy a játékos felszerelése rendben van-e, mielőtt megengedi, hogy visszatérjen a játéktérre. A játékos csak akkor engedhető vissza a játéktérre, amikor a
labda játékon kívül van. Ha egy játékos, akinek e szabály megsértése miatt kellett elhagynia
a játékteret, belép (vagy visszatér) a játéktérre a játékvezető engedélye nélkül, sárga kártya felmutatásával figyelmeztetni. Ha a játékvezető figyelmeztetés céljából megállítja a játékot, a mérkőzést az ellenfél csapata javára végrehajtott közvetett szabadrúgással folytatódik arról a helyről, ahol a labda a játék megszakításakor volt.

Az itt nem szabályozott kérdésekben az MLSZ Kispályás Labdarúgó szabályzata az irányadó !

A sport barátságot kérjük mindenki tartsa szem előtt,. Valamint Cuberten Báró jelmondatát is ajánlom figyelmetekbe „nem az eredmény, a részvétel a fontos” !
Hozzáteszem, nem ez a kenyeretek, holnap ismét munkába kell állni !

PROGRAM
Külföldről érkezőknek külön programot biztosítunk.
2015. november 28-án 08.30 – 09.30 óra között a csapatok és vendégek érkezése, regisztráció, bemelegítés
09.00 időbeosztás ismertetése (sportcsarnokban )
09.15 ünnepélyes megnyitó
09.30-tól csoportmérkőzések
14.30-től helyosztók kezdése 3-4 és 5-6 helyért
15.30 döntő
16.15 eredményhirdetés a sportcsarnokban