AZ IPA MAGYAR SZEKCIÓ JÁSZSZENTANDRÁSI SZERVEZETE III. Szarvasgombás Ételek Főző- Sütő versenye ARTHUR TROOP EMLÉKÉRE 2015. augusztus 22.

BEVEZETŐ
Minden nemzetnek csodálatosak a hagyományai, így nekünk, magyaroknak is. Ezeket a hagyományokat őrizni és ápolni kell, meg kell becsülni, nem szabad a feledés homályába elbújtatni, éltetni kell. Alázattal és tisztelettel kell a múlt emlékeit védeni, mert sok olyan dolog jött létre, amire büszkék lehetünk. Az ország különböző tájain másként főzik, vagy eltérően hívják egyes ételfajtáinkat, de az eredménye ugyanaz: kiváló magyar étel, amely az üres gyomor megtöltésén túl a szemnek és szájnak is gyönyörűség. A terített asztalnál nincs helye az intrikának Közösen vigadjunk, ünnepeljünk, mert az is hozzájárul a barátság ápolásához.
Különleges alkalom, hogy egy sokak által kedvelt, de igen költséges gomba – a szarvasgomba – felhasználásával, fűszerezésével készülhetnek az ételek. A rendezvény ezen érdekességen túl emléket kíván állítani az IPA Alapítójának, Arthur Troop úrnak, aki Jászszentandráson saját maga leplezte le a szobrát 1998. augusztus 14-én.
Egyesületünk szeretettel és tisztelettel meghívja az IPA egyesületeket Jászszentandrásra, a szarvasgomba magyarországi fővárosába, a szarvasgombás ételek főző-, sütő versenyére. Az IPA Baráti Körének tagjait, a Szabadtűzi Lovagrend, a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány tagjait is várjuk eme nemes versengésre.

A verseny fővédnöke:

Stuchlik László a Szent László Szarvasgomba Lovagrend lovagja, Arthur Troop szobrának létrehozója, az Első Magyari Triflász Emléktár megalkotója, és családja.

A verseny védnökei:

Dr. Simon Tamás, az IPA Magyar Szekció Elnöke,
Banka Ferenc a Szarvasgomba Lovagrend lovagja, Jászszentandrás Polgármestere,
Pócs János országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tagja,
Szalai Péter a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány főigazgatója,
Lovasi József az IPA Közép-Magyarországi Egyesülete Elnöke

A versenyt támogató, védnökséget vállaló szervezetek, intézmények:

az Együtt Egymásért Arthur Troop Nonprofit KFT.
az IPA Magyar Szekció Elnöksége,
Jászszentandrás Önkormányzata,
Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány,
a Magyar Szarvasgombász Szövetség,
a Szabadtűzi Lovagrend,
a Magyar Gulyás Gasztro-Turisztikai Egyesület,
Jász-Szó Alapítvány, Jászszentandrás,
IPA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete,
IPA Közép-Magyarországi Egyesülete,
IPA Heves Megyei Egyesülete,
IPA Debreceni Egyesület

Zsűri:
Elnöke: Dr. Simon Tamás az IPA Magyar Szekció Elnöke, a Szabadtűzi Lovagrend Nagymestere.
Tagjai: Kopasz Árpád a Szent László Szarvasgomba Lovagrend lovagja, az IPA Jász-Nagykun-
Szolnok Megyei Egyesülete Tiszteletbeli Elnöke.

Klötz Géza főrendező, a Szabadtűzi Lovagrend lovagja, az Eszterházi Barok Ételfőző
Fesztivál alapítója,
Csányi Sándor, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend Mestere, a Magyar Gulyás Gasztro-
Turisztikai Egyesület elnöke,
Királyházi Andor a Magyar Gulyás Gasztro-Turisztikai Egyesület társelnöke
Galovtsik Erik, a Nemzetközi Protokoll Egyesület „Protokoll Nagylánc” kitüntetettje,

Ordo
Hun-garae Rend lovagja, Lovagklub elnöke, Magyar Protokollosok Országos Egyesületének
alelnöke.
Lovasi József, az IPA Közép-Magyarországi Egyesülete Elnöke, a Szabadtűzi Lovagrend
Rendvédelmi Főkapitánya, a Magyar Népi Sütő, Főző Hagyományok Ápolásáért cím
birtokosa.
Pálszabó Mihály, mesterszakács, a JNK Szolnok megyei Mestervizsga Bizottság Elnöke, a
Francia Gasztronómia Lovagrend lovagja.
Adamik Lajos A Hagyományos Főzés mestere, a birka főzés Guines csapat tagja, Kalocsa
város Koronás Séfje.

Program időrendje :

07:00 órától Regisztráció, a főzőhelyek elfoglalása, 5136 Jászszentandrás, Járási Iskola út
49. szám alatt, a szobornál.
09.00 órától Elnöki köszöntő, megnyitó. A főzőverseny kezdete.
09.00-12.00 A zsűri folyamatosan tájékozódik a csapatoknál a főzés állásáról.
12.00-14.00 Zsűrizés (A zsűri az ételeket a kijelölt helyen bírálja el!)
15:00 órakor Eredményhirdetés, a verseny zárása.
A főzőversenyen, a zsűrizés idejéig, zenével szórakoztatjuk a jelenlévőket.

Jelentkezés, nevezés:

A nevezési díj: 5.000 Ft/csapat, amit a helyszínen az IPA MSZ Jászszentandrási Egyesület Kincstárnokánál, Kurucz Józsefné asszonynál lehet befizetni a regisztráció során, a zsűri sátorban.
Természetesen a nevezési díj átutalható számlaszámunkra is: OTP Bank Zrt: 11745011-20083162-00000000.
Név és székhelyváltozásunkat a törvényszék még nem jegyezte be, így a kedvezményezettnél, egyesületünk régi nevét kérjük feltüntetni: (IPA) MSZ Szolnoki Vasúti Szervezete.

Nevezési határidő: 2015. augusztus 01-ig, a mellékelt nevezési lappal!
A nevezési lapot e-mail-ben lukacs.gusztav@t-online.hu levelezési címre kérjük megküldeni.
A versenyre egy szervezet több csapattal is nevezhet. Csapatverseny, a csapatnak legalább 3 főből kell állni. Egy „főszakács” és kettő „kukta”. A csapat további tagjai, segítői lehetnek hozzátartozók, barátok.
A nevezés feltétele a nevezés, regisztráció a helyszínen, nevezési díj átutalása/befizetése.
Várjuk az IPA-, IPA Baráti Körök csapatait, a Szabadtűzi Lovagrend, a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány csapatait.
Az IPA Magyar Szekció alapszabályában foglalt intézmények azon munkatársait, csapatát, akik IPA tagok lehetnek, de nem IPA tagok. az intézményük nevében nevezhetnek

Várjuk az IPA-val együttműködő szervezetek, valamint külföldi IPA szervezetek csapatai is.
A nevezések sorrendjében a csapatok sorszámot kapnak, mely egyben a főzőhely számát is jelenti. A versenyben induló főző csapatoknak egy 3×3 méter nagyságú területet biztosítunk!

Célszerű sörsátrat hozni, továbbá széket, asztalt, csak korlátozott számban tudunk biztosítani. Vízvételi lehetőség, mosdó, WC. a helyszínen biztosított. Villanyvételi lehetőség korlátozottan, a Járási Iskolából megoldható. Ha ilyen igény van, a nevezéskor kérjük jelezni, hogy az elektromos terhelést előre pontosítani tudjuk!

Az egy helyről érkező csapatok természetesen egymás mellet foglalhatnak helyet.
Minden csapatnak lehetősége lesz bemutatni a környezetét, és megismertetni, hogy honnan érkezett. Ezt tehetik a főzőhely díszítésével, és szóban is, illetve a főzőhelyen kiállított ismertető anyagok segítségével. A főzőhelyeket is pontozza a zsűri, és a végén értékeli is.

Ételkészítési lehetőségek: nyílt tűzőn (gáz- vagy fatüzeléssel), bográcsban, cserépben főzve, grillen vagy tárcsán sütve. (Más hagyományosnak elismert módszer is elfogadható, pl.: sütőharang, nyárs, stb.) Az ételt a helyszínen kell elkészíteni. Süteményeket természetesen készen is hozhatnak otthonról. Kérjük, amennyiben lehetséges, saját eszközöket mindenki hozzon magával, mert gázpalackot, gázégőfejet nem tudunk biztosítani. Fával tüzelés esetén lemez alátét használata kötelező! Tűzifát, fém alátétet igény esetén biztosítunk.

Kategóriák nincsenek. A csapatok hozott anyagból dolgozhatnak. Az 1 darab, szarvasgombát (Tuber aestivum Vittad), (a versenyétel fő fűszerét, ízesítőjét), az egyesületünk biztosítja, nagyjából egyforma súlyban.
Szabad programkénként a kísérőknek tervezünk korlátozottan hintózást,íjászatot. Ha nevező IPA egyesület, baráti köre bármi módon színesíteni tudja a szabadidő kitöltését a látogatóknak (zene szolgáltatás, bemutatók) kérjük jelezni.
ZSŰRIZÉS
Az ételek helyszíni elkészítése, a sütemények szarvasgombával történő ízesítése 09.00 – 12.00 óra között történhet. A zsűrinek az elkészített ételt 12:00 – 14:00 óra között lehet bemutatni a kijelölt helyen. A higiénés szabályok (forrón tartás, vagy indokolt esetben hűtés) betartása a versenyzők kötelessége!
A zsűri tagjai a nemzetközileg elfogadott zsűrizési szempontok alapján értékelik az ételeket és a süteményeket. A zsűritagok egyenként pontozzák és értékelik a csapatokat, majd az általuk adott pontszámok összesítésével határozzák meg az adott csapat helyezését, a végeredményt.
A zsűri a főzés megkezdésétől a tálalásig is pontoz!
Zsűrizési szempontok: megjelenés, tisztaság, ésszerűség, rendezettség, csapatmunka, darabolás, íz, zamat, hőfok, tálalás, összbenyomás.
A készételből egy adagot a zsűrinek kitálalva kell biztosítani a bíráláshoz. Az elkészült és értékelésre leadott ételeket kérjük a zsűrizés végéig (14.00 óráig) a zsűrizés helyén hagyni, mert így az esetleges viták elkerülhetők, a zsűri ismételt önellenőrzésére nyílik lehetőség.
DÍJAZÁS
Az I., II., III. helyezett: Oklevél és emléktárgy elismerést kap. A további csapatok Emléklap elismerésben részesülnek.
Az I helyezett csapat megkapja 1 évig megőrzésre a Szabadtűzi Lovagrend által adományozott vándorkupát, amit a következő rendezvényünkig megőriz. Elnyeri a „Szabadtűzi Szarvasgombás Ételek Mestere” címet.
Különdíjat a legszebb kiállítású főzőhely, valamint a zsűri által – a helyezetteken kívül – arra érdemesnek ítélt csapatok kaphatnak.
Örömmel vesszük, ha a résztvevő csapatok különdíjat ajánlnak fel.

EGYÉB INFORMÁCIÓK
Megközelítés: Heves és Jászberény felől érkezve is a település központjáig, a templomig kell eljutni. A templomtól IPA logós táblákkal, esetleg polgárőrökkel segítjük a kiérkezést.

Szálláslehetőségek: www.jászszentandrás.hu, Jászszentandrás Község honlápján (- vállalkozók listája – falusi turizmus), a www.jászszentanrás-strand.hu megtekinthetőek.
Szállás igénylése esetén Kókainé Balla Katalinhoz (+36/30-5645750), illetve az András Thermál KFT-hez fordulhatnak (+36/57-446-025) a megadott telefonszámokon.

A rendezvénnyel kapcsolatosa információk letölthetők a www.ipa-hungary.hu weboldalról!

A szarvasgombás ételek főzőversenyének további rendezés jogát fenntartjuk!
Jászszentandrás. 2015. január 20.

„Servo per amikeco”

Dr. Lukács Gusztáv
elnök