KÖSZÖNTÖK MINDEN LÁTOGATÓT AZ IPA Magyar Szekció KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE HONLAPJÁN

Az IPA MSZ Közép-Magyarországi Szervezete 2010. szeptember 09-én alakult. A megtartott alakuló ülésén alkotta meg alapszabályát, választotta meg a vezetőségét és intézkedett a bírósági bejegyzés iránt. Mind ezt tehette annak tudatában, hogy a XIII. IPA Világkongresszus 1991. december 3-án 52. tagországként felvette a Magyar Szekciót a soraiba. A Magyar Szekció Elnöksége támogatásáról biztosította a megalakult Szervezetünket. A megalakulásunk óta folyamatosan jelentkeznek a sorainkban olyan tagok, akik más a szervezetben már érvényes tagsági viszonnyal rendelkeznek. A megalakulás óta már új tagok is jelentkeztek.

Szem előtt tartjuk Arthur Troop szellemiségét tükröző jelmondatunk tartalmát „SERVO PER AMIKECO” (Barátsággal szolgálni)!

A Szervezet éves tevékenységéről további információkat a www.ipa-kmsz.hu web lapon találhatok.

A munkaterv mellett az egyes programok részletes leírását a rendezvény előtt időben megjelentettjük, hogy legyen ideje elolvasni mindenkinek és érdeklődési körének megfelelő rendezvényre jelentkezhessen.

A szervezetünk nyitott várunk mindenkit, aki az alapszabályba foglalt feltételeknek megfelel.

A szervezet munkájába szívesen várunk olyan velünk szimpatizáló barátokat, ismerősöket, akik egyetértenek az IPA szellemiségével. A tagságunk mellet működtetünk Baráti kört, amely tagjait bekapcsoljuk a programjainkba.

Jelentkezési lapot a rendes és Baráti kör tagsági viszony keletkeztetéséhez honlapról tölthettek le, vagy a helyben működő csoportok vezetőitől kérhettek.

Lovasi József elnök