Címke: Slider

KÖSZÖNTÖK MINDEN LÁTOGATÓT AZ IPA Magyar Szekció KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE HONLAPJÁN

Az IPA MSZ Közép-Magyarországi Szervezete 2010. szeptember 09-én alakult. A megtartott alakuló ülésén alkotta meg alapszabályát, választotta meg a vezetőségét és intézkedett a bírósági bejegyzés iránt. Mind ezt tehette annak tudatában, hogy a XIII. IPA Világkongresszus 1991. december 3-án 52. tagországként felvette a Magyar Szekciót a soraiba. A Magyar Szekció Elnöksége támogatásáról biztosította a megalakult Szervezetünket. A megalakulásunk óta folyamatosan jelentkeznek a sorainkban olyan tagok, akik más a szervezetben már érvényes tagsági viszonnyal rendelkeznek. A megalakulás óta már új tagok is jelentkeztek.

Szem előtt tartjuk Arthur Troop szellemiségét tükröző jelmondatunk tartalmát „SERVO PER AMIKECO” (Barátsággal szolgálni)!

A Szervezet éves tevékenységéről további információkat a www.ipa-kmsz.hu web lapon találhatok.

A munkaterv mellett az egyes programok részletes leírását a rendezvény előtt időben megjelentettjük, hogy legyen ideje elolvasni mindenkinek és érdeklődési körének megfelelő rendezvényre jelentkezhessen.

A szervezetünk nyitott várunk mindenkit, aki az alapszabályba foglalt feltételeknek megfelel.

A szervezet munkájába szívesen várunk olyan velünk szimpatizáló barátokat, ismerősöket, akik egyetértenek az IPA szellemiségével. A tagságunk mellet működtetünk Baráti kört, amely tagjait bekapcsoljuk a programjainkba.

Jelentkezési lapot a rendes és Baráti kör tagsági viszony keletkeztetéséhez honlapról tölthettek le, vagy a helyben működő csoportok vezetőitől kérhettek.

Lovasi József elnök

Arthur Troop az IPA alapítója

Arthur Troop 1914. decemberében született az angliai Lincolnshire-ben. Gyermekkorát is ebben a városkában töltötte. Fiatal felnőttként szerelőként kezdett el dolgozni, de érdeklődő, nyitott természete hamarosan más dolgok felé terelte figyelmét.

Az Oxfordi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt, 1934-ben egy ösztöndíj keretén belül Moszkvában és Leningrádban is tett látogatást, ahol tanulmányozta az orosz történelmet. Később az Avoncroft Mezőgazdasági Főiskolán is szerzett diplomát Vorchesteshire-ben.
1936. június 19-én Arthur Troop belépett a Lincolnshire-i Rendőrség állományába, ahol több szervezeti egységnél is végzett feladatokat, végül a közlekedés vált az állandó szakterületévé.
A második világháború után Arthur nekilátott annak a nagyszabású munkának, mellyel a világ rendőreit egységesítő nemzetközi baráti rendőri szervezetet kívánt létrehozni. Hitt az emberek közötti barátság erejében, a pozitív életszemlélet fontosságában. Törekvéseivel azonban abban az időben különcként tekintettek rá, és ügyében nem számíthatott a rendőri vezetők támogatására.
Az 1948-49-es években rendőr barátaival az otthonában és külföldön egyaránt tartották a kapcsolatot. Az IPA eszméiről 1949-ben egy cikket tett közzé, akkor még „Ayte” álnéven. A cikk fogadtatása óriási visszhangot váltott ki, és meggyőzte Arthurt a folytatás szükségességéről.
Az IPA 1950. január 1-jén alakult meg a „Servo per Amikeco” (BarátsággalSzolgálni) eszperantó jelmondat alatt. Arthur Troop volt a Brit Szekció első főtitkára. Elképzelései egy olyan szervezetről, melyben a szociális, kulturális és szakmai kapcsolatok kialakítása a középpont, rangra, nemre, fajra vagy nyelvre való különbségtétel nélkül -valósággá vált.
A szervezetben aktív úttörőmunkát vállaló munkatársaival fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy más nemzeteket is ösztönözzenek az önálló szekciók alapítására. A kezdeti lépések után az IPA üzenete gyorsan eljutott a világ minden részébe, és sorra alakultak a nemzeti szekciók Nyugat-Európában, Afrikában, Amerikában és Ausztráliában. A PEB (a Nemzetközi Végrehajtó Bizottság) az első ülését 1955-ben tartotta Párizsban, ahol Arthur Troop-ot választották meg az első nemzetközi főtitkárrá, mely funkciót 1966-ig, a személyes okokból történő visszalépéséig látott el.
A világ legnagyobb rendőri szervezetének létrehozásáért Arthur Troop számos elismerést kapott: 1965-ben megkapta a Brit Birodalom Érmét, de külföldről is számos elismerést adományoztak számára. Kanadától Díszdoktori címet, Ausztria köztársasági elnökétől Becsületkeresztet kapott.
Nyugdíjba vonulását, valamint az IPA nemzetközi főtitkári funkciójáról történő lemondását követően folytatódott a másokat támogató áldozatos munkája: a Lincolnshire-i Szociális Szolgáltató Főosztályon vállalt munkát, mint a vakokat segítő munkatárs.
A Kelet-Európában végbemenő politikai változások katalizátorként hatottak az IPA eszméinek továbbterjedéséhez, a szervezet növekedéséhez, újabb nemzeti szekciók megalakulásához. Arthur továbbra is tanácsadóként aktívan részt vett a Nemzetközi Végrehajtó Bizottság munkájában. 1985-ben az IPA XI. Kongresszusán első díjazottként ő kapta a szervezet Arany Érmét. A XXVI. IEC Konferencián, Bécsben megkapta az „IPA World Police” elismerést.

Arthur_Troop_b02
Arthur_Troop_b01

Súlyos betegsége ellenére Arthur lázasan készült a szervezet fennállásának 50. évfordulójára, a 2000 májusában, Bournemouth-ban rendezett ünnepségre. A rendezvényen megjelent Ő királyi fensége, Anna Hercegnő is, aki megnyitó beszédében elismerően szólt Arthur Troop munkásságáról.
Arthur és felesége Marjorie, 2000. június 22-én ünnepelték házasságuk 60. évfordulóját.
Arthur Troop hosszantartó, súlyos betegség után, 2000. november 30-án, álmában hunyt el.
Arthur Troop, az IPA alapítója, aki csak egy közrendőr volt, de megalapította a világ legnagyobb rendőri szervezetét.

Sajnos felesége MARJORIE TROOP, aki mindig mellette volt és támogatta a munkájában, s nem sokkal élt őt túl.

Arthur_Troop_b03

Az IPA – a legnagyobb rendőrségi szervezet a föld kerekén, 1950. január 01-től működik és attól kezdve, az Esperantóból átvett jeligéje „SERVO PER AMIKECO” ( Barátsággal szolgálni)
Aki többet kíván Arthur Troopról és az IPA Alapításáról megtudni, az látogasson el a Világszervezet honlapjára a www.ipa-iac.org -ra.

Servo per Amikeco
Lovasi József
elnök